Lelki Egészség

Vélemények

„Emlékszem, amikor néhány hónapja először jöttem hozzád, mennyire reménytelennek tűnt, hogy valaha másképp lesz. Most már túl vagyok a nehezén, és látom, hogy mennyit változtam attól, ami történt és attól, hogy ezt egy profi segítővel meg tudtam beszélni. Új szempontokat kaptam, új látásmódot. Nagyon sok felismerésem volt, és ezek visznek most előre, felvillanyozott vagyok és harmonikus. Tudom, hogy ha újra lesz valami nehézség az életemben, amin egyedül nem vagyok képes úrrá lenni, akkor hozzád fordulhatok bizalommal. Köszönöm. ”

— Eszter, 21 éves

„Nagyon furcsa érzés, hogy meg tudtam nyílni egy idegennek. Az utóbbi években már a barátaimnak sem beszéltem a problémáimról, mert úgy éreztem, hogy csak teher lenne számukra. Jó volt, hogy valaki meghallgat, hogy nem azzal jön folyton, hogy bezzeg ő, mennyire másképp csinálja. Jó volt, hogy megértenek és elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Nekem ez rengeteget adott.”

— Dóri, 26 éves

„Én anno úgy jöttem ide, hogy majd itt végre valaki megoldja helyettem a dolgokat. Az első sokkélmény az volt, hogy erről szó sincs, itt bizony nem az van, mint egy orvosnál, hogy felírnak valami gyógyszert, és jobban leszek, hanem nekem is bele kell tennem energiát. Amikor ezt megértettem, már el is indult egy csomó változás. Most pedig úgy érzem magam, mintha közelebb lennék magamhoz, mintha jobban önmagam lennék, mint régen. Sajnálom is, hogy vége, de lelkes is vagyok, hogy most már egyedül is menni fog. Nagyon hálás vagyok!”

— Irma, 34 éves

„Köszönöm, hogy segített abban, hogy meg tudjam hozni a döntést, amit három éve halogattam. Minden embernek azt javaslom, keressen fel egy pszichológust, mert sokat tud adni.”

— László, 42 éves

„Nekem ez a másfél év önismereti terápia nagyon sokat jelentett. Más ember lettem, és jó értelemben. Jobban megértettem magam és a többi embert is, tudatosabb lettem, most már nem csak észreveszem, ha pl. a munkahelyi szituációkban eldurran az agyam, de képes vagyok változtatni is vagy bocsánatot kérni. Sokszor leülök másokkal, hogy átbeszéljük a dolgokat, régen nem ilyen voltam. Az is fontos változás, hogy hosszú egyedüllét után lett egy komoly barátnőm. Valahogy helyreálltak a dolgok, és most éppen spirituális fejlődésbe akarok kezdeni.”

— Gábor, 24 éves

„Huhh, hát kemény meló volt, de megérte!”

— Márton, 41 éves

Kapcsolat

Név:Formanek Zsuzsanna
Email:
Telefon:+36 30 419 8180
Skype:lelkiegeszseg.info
Cím:Padlás Konzultációs Műhely
1082 Bp. Horváth Mihály tér 2.

 

 

Munkamódszerem

Miután emailen vagy telefonon felvette velem a kapcsolatot és megbeszéltük az első alkalom időpontját, az első ülésen 45-50 percben arra fogom kérni, hogy beszéljen arról, mi az, ami miatt megkeresett és mire van szüksége. Amennyiben ez az első alkalom elegendő volt, hogy átlássuk, mi is a probléma (sokszor két alkalomra van szükség), akkor egy szóbeli szerződést kötünk, amelyben lefektetjük azokat a kereteket, amelyek segítik a közös munkánkat. Megbeszéljük a találkozások gyakoriságát (ami legtöbbször heti egy alkalom), az üléseink hosszát (ami általában 45-50 perc), és hogy előreláthatólag hány alkalmat szánunk a probléma körbejárására. Ez az alkalom abban is segít nekünk, hogy megfogalmazzuk, honnan hova szeretnénk eljutni. Ezután rendszeres időközönként találkozunk és ha van rá igény, bármikor rá tudunk nézni arra, hogy éppen hol tartunk. Amikor elérkeztünk az utolsó alkalomig, akkor átgondoljuk, hogy hova jutottunk. Ilyenkor legtöbbször befejeződik a közös munka, de előfordul olyan is, hogy új problémák felszínre kerülése vagy egyszerűen az önismereti munka iránti igény miatt, folytatjuk a tanácsadást.